A városról

Nagykanizsa története

Nagykanizsa és környéke történetének kutatása több mint százéves múltra tekint vissza. Rómer Flóris a magyar régészet egyik megalapítója múlt század végén az elsők között hívta fel a figyelmet a város történeti emlékeire.

 

Az őskor emlékei

Nagykanizsának és környékének története az újkőkorszak idejére nyúlik vissza (i.e.5000-2500). Ebből a korszakból származnak a legrégebbi leletek, melyek a sajátos vonaldíszes kerámiáival, primitív kőeszközeivel váltak ismertté. A becsehelyi ásatások az újkőkor összes kultúrájának és fázisának leletanyagát felszínre hozták (hamvasztásos temetkezés és természetesen az önálló rézművesség maradványai). S zokatlan nagy népsűrűségre utal a több mint harminc felfedezett lelőhely.

A bronzkorszak kultúrája i.e.1900-800 körül virágzott környezetünkben. Az Inkey kápolnánál talált leletanyagok közül egy kultikus célokat szolgáló kis bika szobrocska a legérdekesebb. A késői bronzkor kultúráját a keletről támadó lovas-nomád népek, valamint a nyugatról támadó hallstatti kultúrát terjesztő népek söprik el. Területünkön a korai vaskor leletanyaga furcsa módon csak nyomokban fordul elő.

 

Kelták, rómaiak

Az i.e. IV. században a nyugat felől érkező kelták elárasztják az egész Kárpát medencét. Augustus császár kora óta a birodalommá növekedett Róma természetes határokkal kívánta magát megvédeni a kelet felől érkező barbár támadásoktól. A keltákkal folytatott véres harcok után az I. század közepére a Dunántúl is a birodalom része lett. Nagykanizsa környékén az első római kori leletek ugyancsak az I. század közepéről valók, de az igazi virágzás a II. század első felében volt. A kelta és az itáliai eredetű népesség településeinek sűrű hálózata alakult ki idővel. Nagykanizsa területe és térsége távol esett a birodalom fő közlekedési útjaitól, ezért nem tartozott a legjelentősebb központok közé. A mindenütt vízközelben lévő lakóhelyek egy részében kőépületek és padlófűtés, falfestés és fazekas kemencék, valamint temetkezések maradványaira bukkantak.

 

A népvándorlások kora

A római uralmat összeroppantó népvándorlás során Dél-Zalát valószínűleg a keleti-gót és alán törzsek szállják meg. A keleten egyre nagyobb jelentőségre szert tevő hunok újabb térhódítása a nyugati-gótokat tereli a zalai tájakra. A romanizált lakosság elmenekül. Régészeti lelet alig akad ebből a korból. A hun birodalom szétesése után a keleti-gótok uralma következik. Az újabb keleti-gót uralmat a longobárdok szüntetik meg. Az ezt követő két évszázados, véres avar uralkodás Dél-Zalát elnéptelenítette és fejlődésben visszavetette. Nagykanizsát a VII. század elején szállták meg. A VII. század végétől mintegy egy évszázadon át lakatlanná válik a Zala-Mura köze. Az avar összeomlást a világhatalommá növekedett Frank Birodalom teljesíti be, amely a keresztséget rákényszeríti a lakosságra, és magához csatolja a Dunáig terjedő területet. Nagykanizsa környéke a VIII-IX. század fordulóján újra benépesül.

 

A honfoglalás kora

A frank uralom megszilárdulása után néhány évtizednyi nyugalom következik, majd a IX. század végén megjelennek a magyarok. Ebből a korból nincs magyar leletanyag. Ez a terület minden bizonnyal a magyarok határvédelmi területe, a gyepű vidéke volt. A kalandozások veresége az itt érdekelt Bulcsú nemzedék bukását is jelenti, a terület a fejedelemé lesz. Utána Kolon vármegye keretében szerveződik Kanizsa környéke. A megye főispánja felügyeletével királyi várföldek alakulnak. A világi nagybirtok is megjelenik. A lakosság zöme - helységnevekből ítélve - délszláv lehetett. Egyházilag Kanizsa és környéke a veszprémi és a Szent László alapította zágrábi püspökség határán helyezkedik el.

 

A középkori Kanizsa

Kanizsa nevével 1245-ben találkozunk először, amikor ăterra Knysa formában említik. IV. Béla Princ comesnek adományoz egy Bille nevű birtokot, mely Knysa nevű földdel határos. Ebből következik, hogy Kanizsa magyar településként már a tatárjárás előtt is létezett. A XIII. és a XIV. század fordulóján a kiskirályoskodó Kőszegi család birtokolja Kanizsa várát. 1323-ban Kanizsa várának várnagya, az Osl nembeli Lőrinc kapta meg Károly Róberttől hűségének jutalmául. Ez az első oklevél, amely először említi magát a várat. A halál is a király melletti szolgálatban éri, a szerencsétlen 1330-as havasalföldi hadjárat alkalmával. A Kanizsai nevet csak az utódai fogják felvenni. A XIV. század elején tehát már állt annak a várnak a magja, amely a későbbi időkben átépítések és bővítések után európai hírűvé vált. A vár körüli Kanizsa időközben mezővárossá fejlődött. Tudunk a vámbevételekről, a pápától szerzett búcsúengedélyekről (1374-1402). Több plébánia létezett Kanizsa környékén, majd 1423-ban ferences kolostor alapítását engedélyezte V. Márton pápa. Mezővárosként 1409-ben említik először, fürdője (1423), ispotálya (1481) volt. Kanizsa két évszázadon keresztül a Kanizsai család birtoka marad, így a Kanizsaiak hatalmas vagyonra tettek szert. 1532-ben kihal a család férfi ágon, a birtok leányágon öröklődött tovább. A híres család utolsó sarja Kanizsai Orsolya volt, akit Szapolyai János király engedélyével 9 évesen fiúsítottak, s így jutott a hatalmas, akkor az ország talán legnagyobb vagyonához. 1571-ben Nádasdy Tamás országbíró özvegyeként hunyt el, s ezzel kihalt a család.

 

Kanizsa és a törökök

1532-ben a Bécs ellen támadó török keresztül vonult Kanizsán és nagy dúlást követett el. Az ország 3 részre szakadása után a török rablások állandósultak. Elengedhetetlenné vált a kanizsai vár megerősítése, mely 1554-ben kezdődött meg. A megerősített vár belső, középső és külső várra tagolódott. Kő híján az építési anyag zömmel fa és föld volt. Az erősséget egy mesterségesen is felduzzasztott mocsár védelmezte. Szigetvár 1566-os eleste után Kanizsa fontossá vált az udvar számára, ezért megtették a Balaton és a Dráva közti főkapitányság székhelyévé. Kanizsa mezőváros nagyon megsínylette Szigetvár elestét, a törökök gyakori pusztításain túl a kereskedelme is összeomlott. 1568-ban Kanizsa királyi vár lesz, miután a növekvő török veszély miatt az özvegyen maradt Kanizsai Orsolya elcserélte itteni birtokait a kincstárral Csejte várra és a borsmonostori apátság javadalmaiért.

1600. október 22-én a vár török kézre kerül. A törökök tisztában voltak a terület értékével: Kanizsa török vilajet központtá alakult, élén Murat pasával. A várat is átépítették és megerősítették, a vár őrsége 3825 fő volt. A városban a müezzin mellett tanító is működött. A török katonaságon kívül egyre több délszláv települ az elmenekült magyarok helyére. Evlia Cselebi híres török történetíró leírása egy forgalmas, több emeletes házakból álló és többnyire fából épült városról szól, két fürdővel, Dzsámival, felsőbb iskolával (medresze), két kolostorral, minaretekkel és több mint ötven bolttal.

 

A 90 éves török uralom után

1690. április 13-án Batthány II. Ádám felszabadítja Kanizsa várát. Kanizsa 1705-ig közvetlenül a bécsi udvari kamara fennhatósága alá tartozik. A várban német helyőrséget helyeznek el, a város lakossága új betelepülőkkel gyarapszik. A reményteljesen erősödő város fejlődése azonban megtörik. Lipót császár kivonja a katonaságot és a várat lebontásra ítéli, majd végső csapásként eladományozza, így földesúri joghatóság alá szorítja. Aváros első földesura Grassics Jakab volt, majd a Szapáry grófi család követi, s végül 1743-ban gróf Batthyányi Lajos nádor szerzi meg Kanizsát. A földesurak lépésről lépésre megfosztják a várost önállóságától: adófizetésre kényszerítik, megszerzik a fő bevételi forrásait, sőt a mocsártól nehéz munkával elhódított földeket is visszaveszik. A város nem nyugszik bele a történelmi vereségbe és évtizedeken keresztül -pénz nem kímélve- pert folytat a szabad királyi város státusz megszerzéséért, de állandóan vereséget szenved.

Kedvező földrajzi helyzete miatt közben Kanizsa lakossága jelentékenyen gyarapszik. Míg 1715-ben 256 lakost írnak össze, addig 1770-ben 3711 főt. A gyors növekedés oka a bevándorlás. A lakosság zömmel szántófölddel és szőlőműveléssel foglalkozik, de szaporodik az iparos és a kereskedő polgárság is. Köztük sok a zsidó és a görög származású kereskedő. A város megkapja újból a vásártartási jogot. A céhek kialakulása és megszervezése 1698-ban kezdődik a szabó és a szűcs céh megalapításával. Jelentősen gyarapszik a céhekbe tömörült iparosok száma, 1832-ben 256 iparűzőt jegyeztek fel.

A népesség gyarapodásával átalakul a város arculata és nagysága. Csak kevés épület készült téglából, a XIX. század közepéig csak egyetlen utcát láttak el szilárd burkolattal. Az első városi fenntartású iskola csak 1807-től működik, viszont nagy hírre tett szert a gimnázium, melyet 1765-ben nyitott Batthyány Lajos, a város földesura 10.000 Ft-os alapítványával. Ekkor Zala, Somogy, Vas vármegyék egyetlen ilyen intézménye volt, és sok diák érkezett Horvátországból is. Az iskolát a piarista rend működtette.

 

Nagykanizsa 1848-tól az I. Világháborúig

A XIX század közepén a 13.000 lakosú Nagykanizsa a legnépesebb és leginkább polgárosodott város Zalában. Az 1848-as forradalom híre itt váltja ki a legnagyobb lelkesedést. Március 19-én a felsővárosi templomnál tartott nagygyűlésen világosítják fel a lakosságot a forradalom céljairól. Elfogadják a 12 pontot, kitűzik a nemzeti jelvényeket, megszervezik a nemzetőrséget. Jellasics 30.000-es seregével ellenállás nélkül foglalja el a várost, a horvátok alaposan megsarcolják és kirabolják Kanizsát. Azonban Jellasics pákozdi veresége megpecsételi a megszálló horvát katonaság sorsát. Kanizsa népe megtámadja, majd a várost körülvevő nemzetőrök segítségével kiveri őket a városból. Az 1849-es tavaszi hadjárat sikerei csak rövid fellélegzést hoznak, az osztrákok véglegesen beveszik a várost. Megtorolják a forradalmat kivégzéssel, börtönnel, a lakosság anyagi tönkretételével, az önkényuralommal.

Az 1867-es Ausztriával történő kiegyezést követően merőben új viszonyok alakulnak ki a városban. A legszembeötlőbb változás a gazdasági életben látszik. A helyi nagykereskedőknek dolgozó több ezer szekerező bizonyította, hogy a város központi helyen fekszik, jelentékenyek a vásárai, tehát érdemes a vasutat erre vezetni. A Déli Vaspálya Társaság 1860-ban átadta a Nagykanizsa - Prágerhof közti vonalat, amelyet a következő évben a Nagykanizsa-Buda vonal, illetve a Nagykanizsa-Barcs vonal követi még a 60-as években. A kereskedők óriási forgalmat bonyolítanak, a megnövekedett hiteligényük kielégítése végett bankok jönnek létre, így a helyi tőkések által szervezett Nagykanizsai Takarékpénztár, a Dél-Zalai Takarékpénztár, a Kereskedelmi és Iparbank, a Nagykanizsai Bankegyesület, valamint az Osztrák-Magyar Bank és az Angol -Magyar Bank fiókja.

A XIX. században megalakultak az első -modern értelemben vett- üzemek:1842-ben a Weiser Gépgy ár, amely kazánokat és mezőgazdasági gépeket állított elő olasz és török exportra, 1893-ban megalakult a Nagykanizsai Sörgyár Rt., ebbben Francz Lajos villanytelepet üzemeltett. A város ipara egyre számottevőbb lett, a téglagyár, kefegyár, szeszgyár és a pótkávégyár sok embert foglalkozatott.

Kiszélesedett az oktatás is, 1867-től a gimnázium 8 osztályos lett. 1886-ban iparos tanonc iskola alakul, 1872-ben majd 1891-ben polgári fiú- és leányiskola, 1895-ben felsőkereskedelmi iskola létesül a zsidó kereskedők jóvoltából.

A polgári lét és a jólét eredményeként 1862-ben megjelenik a Zala-Somogyi Közlöny és 1874-től a Zala című lap. Megnyílik 1885-ben a Városi Kórház is.

A jelentős fejlődés átalakítja a város képét. A korábbi "sárfészek" 1864-ben 18.000 lakosú 57 utcás várossá növekszik, majd 1910-ben eléri a 28.000 főt. 1870-től elkezdődik az utak téglával való burkolása, majd a század végén elkészül a belvárosi közvilágítás.

Nagykanizsa meghatározó katonaváros is ebben az időben. A két hatalmas laktanyában állomásozó katonaság számottevő vásárlóerőt képezett. Ennek a sajátos szerepkörnek a jelentősége 1914-ben felértékelődik. A háború első kilenc hónapjában több mint 30.000 sebesültet ápolnak. Jellemző Nagykanizsa megyén belüli szerepére, hogy az egész megye hadiadójának közel a felét itt fizették.

A két világháború között

1920-ban aláírták a trianoni békeszerződést, melynek értelmében Nagykanizsa határszéli város lett, a határ túloldalán az ellenséggel. Bethlen István miniszterelnöksége idején a lassan stabilizálódó rendszer rengeteg helyi problémával küszködött, szegénységgel, a nagyméretű munkanélküliséggel, a földkérdés megoldatlanságával, a demokrácia hiányával.

1928-ban a város gimnáziumának tanára, Dr. Mező Ferenc az amszterdami olimpián a művészeti kategóriában, az olimpia történetéről írt pályamunkájával olimpiai aranyérmet nyert.

A világháború után a határszélre szorult Nagykanizsa nehéz helyzetbe került, és a háború előtti ígéretes fejlődése szemlátomást megtört. A város ipara és kereskedelme elvesztette a legfontosabb piacait, Horvátországot, Dalmáciát, Törökországot és Olaszországot. A nagy nehézségek ellenére a város igyekezett talpon maradni. Gondos várostervezéssel elkezdődött a vízvezeték- és csatornahálózat építése, a Katonaréten új családi házas negyed épült, új modern Postapalotát építettek.

1926-ban megnyitják a Városi Zeneiskolát. A kórház tovább bővül, 1927-ben megépül a Városi Színház és 1933-ban a strandfürdő. A fontosabb utcákra bazaltkocka és homokaszfalt burkolat kerül, a város köztereit szobrokkal díszítik. 1928-ra befejeződik a Principális-völgy vízrendezése, a gimnázium beköltözik a Sugár úti laktanyába. Ennek pótlására megépül a város szélén a Gábor Áron laktanya. 1930-as évek végén felfedezik a zalai kőolajat és földgázt. Megalakul a Magyar Amerikai Olajipari Részvénytársaság (MAORT), melynek központja Nagykanizsa lett.

A világválság újra felkavarja a közhangulatot, de jelentősen csak az 1930-as évek második felétől élénkül meg a város politikai élete, mely egyre szélsőségesebbé válik. A politikai jogok kiszélesednek, és a háborús hangulatnak megfelelően egyre jobban eluralkodik a revíziós, a soviniszta és antiszemita hangvétel. A II. világháború újabb megpróbáltatást és nagy véráldozatot követel a város lakóitól, a pusztulás szélére sodorja Nagykanizsát. A nyilasok fasiszta brutalitása tetőzte be a háborús idők rémségeit.

Nagykanizsa 1945-től napjainkig

1945. március végén érik el Nagykanizsa környékét a világháború katonai eseményei. Az 57. szovjet és az 1. bolgár hadsereg 1945. április 1-jén felszabadította a várost. A nyilas hatalmi szervezet pillanatok alatt szétesett és néhány nappal később a felszabadítás után létrehozzák a nemzeti bizottságot kommunista, szociáldemokrata, szakszervezeti és más pártonkívüli emberek közreműködésével. Májusban megalakul a Nemzeti Parasztpárt és a Kisgazdapárt helyi szervezete, ezek is helyet kapnak a nemzeti bizottságban.

Az 1945-ös választások az első általános és titkos választás alapján szervezett szabad választások voltak. Az 1947-es választásokat követően, az országos politikának megfelelő en történik a kommunista hatalomátvétel, az államosítások, a választások helyett bevezetett szavazások és az 1950-ben bevezetett tanácsrendszer. Az 50-es évek diktatúrája, valamint a nagy szegénység félelmet és ellenszenvet váltott ki a lakosságból. Nagykanizsát különösen kellemetlenül érintette a romló kapcsolat a szomszédos Jugoszláviával. Csökkent a forgalom, megállt a fejlesztés. Az 1956-os magyarországi megmozdulások hatására Nagykanizsán is megalakult a nemzeti bizottság. Az 1960-as években kibontakozó Kádár rendszer "puha diktatúrájával", reformjaival és az életszínvonal emelésével viszonylag hamar nyugalmat teremt. A viszonylag szabadabb légkör, a Nyugat-Európa tőkés országainak megnövekedett bizalma, az általános gazdasági növekedés Nagykanizsán is fellendülést hoz.

1990-ben megtartják az első szabad választásokat a rendszerváltás után. A rendszerváltás során megszűntek a pártbizottságok. Az új önkormányzati rendszerben a megyei jogkör nagymértékű visszavételével, valamint a megyei önkormányzatba delegált képviselők jogkörének egyidejű emelésével a város szerepe megnőtt. Ehhez járult az is, hogy Nagykanizsa egyike lett az ország húsz megyei jogokkal felruházott városának. A politikai pártok mellett a városban működő kulturális egyesületek, az egyházak, a település szépítésén munkálkodó szervezetek szerencsésen sokszínűvé formálják a közéletet, teret adnak a polgári létezés számára.