Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2014. Augusztus 30. 05:00, szombat | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Több százezer gyermek ehet ingyen ősztől

Több százezer gyermek ehet ingyen ősztől

Közel kétszázhetvenötezer rászoruló gyermek étkezhet ingyenesen szeptembertől a bölcsődékben, az óvodákban és az iskolákban – írja a Magyar Nemzet. A gyermekétkeztetésre majdnem kétszer annyi pénzt fordít az állam, mint négy éve.

Egy napig sem maradnak meleg ebéd nélkül a rászoruló gyerekek. Nyáron 120 ezer gyermek étkezhetett ingyenesen az állami támogatásnak és az önkormányzatoknak köszönhetően, szeptember 1-jétől, a tanév, illetve a nevelési év kezdetétől pedig mintegy két és félszer ennyi gyermek jut majd térítésmentesen meleg ebédhez, illetve tízóraihoz és uzsonnához.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Czibere Károly vezette szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága leszögezte: az ingyenes és kedvezményes étkeztetésre vonatkozó pontos adatokat októberben összegzik a leadott dokumentumok alapján, ugyanakkor már rendelkezésre állnak a Nemzetgazdasági Minisztérium 2014. évi becslései.

Eszerint az önkormányzatok által biztosított gyermekétkeztetés keretében a bölcsődében, óvodákban, iskolákban és kollégiumokban összesen 274 863 gyermek részesül 100 százalékos normatív kedvezményben, vagyis ők teljesen ingyen étkezhetnek, további 147 793 gyermek pedig fél áron kapja majd az ételt.

A hatályos jogszabályok szerint ingyenes étkezésre jogosultak azok a bölcsődés, óvodás, illetve az 1–8. évfolyamon tanuló gyermekek, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, illetve a hasonló korú, fogyatékosok nappali intézményében ellátott gyermekek. A térítési díjból 50 százalékos kedvezményt kapnak a három- vagy többgyermekes családok gyermekei, a tartósan beteg, vagy fogyatékos gyermekek, illetve azok a 9–13. évfolyamon tanuló diákok, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek. Összesen tehát több mint 422,5 ezer gyerek étkezhet a tanévben ingyenesen vagy fél áron.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 14:32, csütörtök | Belföld

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.

2024. Április 18. 14:30, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió műsorában.

2024. Április 18. 14:29, csütörtök | Belföld

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.

2024. Április 18. 14:27, csütörtök | Belföld

Kis és közepes vállalkozók kaphatnak teret az eMagon

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a magyar kkv-k online értékesítési csatornáinak fejlesztésére