Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2016. Szeptember 26. 13:02, hétfő | Sport

Az első feladat teljesítve

Az első feladat teljesítve

SOLID Racing Team - Salgó 2016 - 2016. 09. 17-18.
Merencsics Árpád - Szemmelroth Anetta, Suzuki Swift Gti MK1

Úgy érkezett meg a Salgó Rallyra Merencsics Árpád és Szemmelroth Anetta, hogy elméletben bajnokok lehetnek. A taktikának és saját maguknak köszönhetően az első célt teljesítették is! Egy bajnoki címet begyűjtöttek, de itt nem állnak meg, készülnek a következőre.


Megcsináltuk, ezt már nem vehetik el tőlünk!

Nagyon nehéz dolgunk volt a Salgó Rallyn, mivel teljesen ismeretlen pályákon kellett versenyezni. Ez egyben kihívás is volt, hiszen ha itt jól teljesítünk akkor az egy megerősítés, hogy jó helyen megyünk.
Sikerült mindegyik pályát rendesen feldolgozni, és láttuk, hogy azért lesz itt tempó bőven, hiszen a kazári gyorsasági nagyon tempós, de Cereden is akadt tempó bőven.
Ismét úgy gondolkozott a csapat, hogy végig kell csinálni a versenyt, hiszen akkor van esélyünk pontot szerezni, és közelebb kerülni a bajnoki címhez. Ennek megfelelően nem néztem az időinket, hogy saját tempót menjünk, mindenféle stressz nélkül.
Meg is lett az eredmény, mert a nap második felére elsők voltunk a kategóriában.
Az utolsó gyorsaságira annyi előnyünk volt, hogy úgy éreztem meglesz az első hely. Leértünk, és meg is lett! Boldogok voltunk, hogy sikerült, és bajnokok lettünk.
De jött valami az utolsó etapon ami kicsit be stresszelt minket. Zakatolni kezdett a váltó. Nem tudtam mitől, de az volt az érzésem, hogy csak nagyon óvatosan ha bemegyünk, akkor tudunk végigmenni a versenyen.
Végül sikerült. Eszméletlenül boldogok voltunk, és most is azok vagyunk. Sok évet kellett ehhez várni, hogy ez megtörténjen.
Végül meglett a hiba, a váltó kihajtásából törött le egy fog vég, és az okozta azt a hangot a váltóban. Nagy szerencsénk volt!

A következő feladat hogy felkészüljünk a Mecsek Rallyra, és megpróbáljuk az abszolút bajnoki címet megszerezni – tette hozzá Merencsics Árpád

Ez a verseny igazán izgalmasra sikerült számunkra.

A 2010-es Salgó rallye-n, az akkori pilótámmal már az 1. gyorsasági előtt kiestünk, reméltem, hogy ezt a pechet nem hoztam most magammal. A pályát száraz időben kezdtük felírni és szakadó esőben fejeztük be. A prológon, az időjárás ellenére rengeteg néző volt, ami váratlanul ért bennünket, mert meg voltunk győződve arról, hogy csak az üres utcán fogunk tekeregni...
Másnap már szép, napos időben vártuk a rajtot, aminek nagyon örültünk, bár nem száradt fel rendesen az aszfalt, így az első gyorsokon óvatosan autóztuk. Számunkra a legfontosabb, a célba érkezés volt, persze én lopva figyeltem az eredményeket is. Árpi, szokásához híven megtiltotta nekem, hogy elmondjam hogyan is állunk. A következő gyorsokon nagyon sokat javítottunk az előző körök idején.
A szervizcsapat ismét maximálisan teljesített. A kisautó az utolsó métereken azt hittük megtréfál bennünket, de végül célba értünk. A hangulat kitűnő volt, ismét kiválóan teljesített az egész csapat! - mondta Szemmelroth Anetta



Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Büttner & Co, Komplex, Kori ’96 Kft., Nyilas GSM Kft., Somogy Lift Kft., Agrivál Kft., Bionvell, MOST Médiacsoport, RádióMost, Zsirai Pincészet, Evolution Consulting Kft., Innovitas Nonprofit Kft.; Laurus-Consulting Kft. - Cortesia Group, Ecoffice Technology Kft. - Sigillanda, Scan-Union Kft. - Release, ExcelIT Kft.; Avanzo Trade Kft. - The Body Shop, Merencsics Autó Kft., Gazda Trans Kft., Szegecs Patrol Vagyonvédelmi Kft.; Dokutech Center Kft.

Címkék: autósport

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 17. 17:22, szerda | Sport

Párizs 2024 - Száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak

Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet

2024. Április 16. 21:49, kedd | Sport

Csak századmásodpercekre az első helytől

Gender Tamás Junior 2024. 04. 10-13. között Franciaországban, Champions of the Future (RGMMC) bajnokság keretein belül, Val d\'Argenton-ban a Circuit de karting du Val d\'Argenton-on versenyzett.

2024. Április 16. 10:14, kedd | Sport

Bronzérem az Euro Trophy-n

Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Trophy után.

2024. Április 13. 06:00, szombat | Sport

Sós Csaba: Milák egyedi utat jár, de jóval előrébb tart, mint amire számítani lehetett

A szövetségi kapitány szerint Milák Kristóf egyedi utat jár be, és az úszók pénteken zárult országos bajnokságán jobban teljesített, mint amire ő számított.