Néhány szó a klubról:
2000 februárjában egy asztaltársaságnál öt ember arról beszélgetett, hogy jó lenne megismerni és továbbadni egymásnak kedvenc dalaikat. A megbeszélésből kis közösség lett, amely az embereknek való örömszerzésre, a magyar nóta – kincs megbecsülésére, terjesztésére szövetkezett.
2003-ban – egykor Nagykanizsán élő nóta szövegíró több nótáját megismerve, családjának támogatásával – felvették Tüttő János nevét. Legfontosabb feladatuknak a névadó szerzői hagyatékának méltó ápolását tekintették.
Több mint hatszáz nótát, dalt, daljáték, vagy operett-részletet tanultak meg harmonika kísérettel. Híre ment a lelkes kis csapatnak –akkor már 19 fő – és jöttek a fellépésre történő felkérések. Fellépéseik ingyenesek voltak, minden kiadást saját erőből finanszíroztak. Egyetlen civil közösség, intézmény szereplésre való felkérését nem utasították vissza, hogy örömet vigyenek az emberek életébe.

Véleményed van? Szólj hozzá!
Kapcsolódj be a párbeszédbe