Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2012. Augusztus 22. 11:10, szerda | Belföld
Forrás: fidesz.hu

'A jogszabályok egyértelműek, a jogalkalmazás óvatosabb'

'A jogszabályok egyértelműek, a jogalkalmazás óvatosabb'

Feltűnő, hogy miközben a Csatáry-ügyben egyik pillanatról a másikra hatalmas nemzetközi sajtóvisszhang volt, addig a Biszku-ügy vagy a Mácsik-ügy gyakorlatilag visszhangtalan maradt Nyugat-Európában.

Feltűnő, hogy miközben a Csatáry-ügyben egyik pillanatról a másikra hatalmas nemzetközi sajtóvisszhang volt, addig a Biszku-ügy vagy a Mácsik-ügy gyakorlatilag visszhangtalan maradt Nyugat-Európában - mutatott rá Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, szerdán. A miniszterelnök-helyettes a rádióinterjúban bejelentette: képviselői indítványként nyújthatják be az előzetes regisztráció bevezetéséről szóló javaslatot.

"Én úgy gondolom, hogy ez egy olyan képviselői indítvány lesz, akár többen is adják be, amely az Országgyűlés működésére, illetve az Országgyűlés megválasztására vonatkozik, következésképpen nem kormányindítványként, hanem képviselői indítványként fog bekerülni" - fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

Arra a kérdésre, hogy a kormány kér-e majd előzetes normakontrollt az ügyben, Navracsics Tibor azt mondta: ha ilyen döntés születik, akkor minden további nélkül. "Rajtam nem fog múlni" - jegyezte meg. A miniszter fontosnak tartotta leszögezni, hogy a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a politikailag vagy pártpolitikailag érzékeny témákban a miniszterelnök tudatos döntése alapján "hátrébb lép", nem dönt politikai kérdésekben, hanem a kodifikációt végzi.

Széleskörű egyeztetés előzi meg a kodifikációt

"Ami elkészül a választási eljárással kapcsolatban, az a politikai döntéshozó testületek elé kerül, részben a Fidesz elnöksége, részben a pedig a parlament és már pártok is meg fogják vitatni, mi azt fogjuk kodifikálni, amely a többségi akarat lesz" - közölte. Navracsics Tibor arra a felvetésre, nem tart-e attól, hogy az előzetes regisztráció miatti alacsony részvétel okán csökken a következő kormány legitimációja, azt mondta: egyrészt nem biztos abban, hogy kevesebben szavaznak majd, másrészt pedig szerinte a legitimáció "nem darabszámtól függ".

Úgy értékelte, hogy egy 36 százalékkal vagy 51 százalékkal megválasztott kormány hatásköre, legitimációja nem kisebb, mint egy 80 százalékkal megválasztotté. "Erre ugyan hivatkoznak politikusok, mert van benne valami, a közhangulat, a népszerűség (...) de a demokrácia szempontjából azonos a legitimáció" - jelentette ki.

Szigorúbb szabályozás alá kell vonni azokat, akiket a bíróság szabadságvesztésre ítél

A közigazgatási és igazságügyi minisztert arról is kérdezték, hogy érdemes lenne-e változtatni a jogerősen elítélt bűnözők börtönbe vonulásának szabályain. A tárcavezető - felidézve Bándy Kata pécsi rendőrségi pszichológus meggyilkolásának körülményeit - azt mondta: minden egyedi esetet nem lehet jogszabály-módosítással szabályozni, ugyanakkor úgy gondolják, hogy valóban rövidebb határidőkkel, szigorúbb szabályozás alá kell vonni azokat, akiket a bíróság szabadságvesztésre ítél, hogy valóban a megjelölt napon meg is történjen a büntetés-végrehajtási intézménybe vonulás.

Ugyanakkor megjegyezte, mindig lesznek olyan esetek, amikor valaki elbújik, elszökik, nehéz megtalálni vagy méltányolható ok miatt halasztást kér. Azt is elmondta, a KIM átnézte az ezzel kapcsolatos joganyagot, és megállapította, hogy alapvetően belügyminiszteri kompetenciába tartozik, mert belügyi rendeletekről van szó, így a Belügyminisztérium megkezdte a joganyag felülvizsgálatát.

A vörös csillag, ugyanúgy mint a horogkereszt, egy totalitárius rendszer szimbóluma

Navracsics Tibor a totalitárius diktatúrák áldozatainak csütörtöki, Budapesten megrendezendő európai emléknapjával kapcsolatban azt mondta: bízik abban, hogy az emléknap tudatosítja az Európai Unióban azt is, hogy a vörös csillag, ugyanúgy mint a horogkereszt, egy totalitárius rendszer szimbóluma.

Arra a felvetésre, hogy mintha a diktatúra kiszolgálóival szembeni fellépés Magyarországon sem lenne egységes, a politikus azt mondta: a jogszabályok egyértelműek, a jogalkalmazás viszont, "talán a politikai vonzatai" miatt, óvatosabb. "Az feltűnő, hogy miközben a Csatáry-ügyben egyik pillanatról a másikra hatalmas nemzetközi sajtóvisszhang volt, addig a Biszku-ügy vagy a Mácsik-ügy gyakorlatilag visszhangtalan maradt Nyugat-Európában, holott akárhogy is nézzük, ugyanolyan totalitárius rendszerről van szó" - jegyezte meg.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld

Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld

Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével

Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.

2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld

Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról

Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról