Hírek
2012. Július 30. 05:00, hétfő |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Az EKB-nak semmi sem 'Drágha'
Lassan óránként látnak napvilágot a kommentárok az EKB háza tájáról: szerdán Ewald Nowotny tartott szeánszot, csütörtökön Mario Draghi pedzegette az első megcsalást követő mondatokat ('az EKB mindent megtesz az euró érdekében'). Pénteken a német jegybank jelezte, hogy nem ért egyet az EKB által hangoztatott véleményekkel, ezt követően percenként váltottak irányt a piaci kurzusok.
A különböző pénzügyi eszközök árfolyamaira pillantva minden világossá válik: az EUR/USD kurzusa 1,2040 közelébe csorgott vissza, ami hajszálnyira volt a technikai értelemben fontos 1,20-as szinttől. Ezzel ugyan az exportőrök jól járnak, ám az inflációs kockázatok nagyobbak, ezért „lépett” az EKB. Az Equilor kutatásai azt mutatják, hogy a júliusi eleji EKB-kamatvágás pont a perifériás országokban nem okozott kamat- és ezáltal hozamcsökkenést. Sőt, egyes régiókban ezzel ellenkezőleg emelkedést figyeltek meg. Ez arra utal, hogy az EKB most nem nyúl a 0,75 százalékos alapkamathoz, sőt az egynapos jegybanki betétekben sem várnak tovább morzsolódást a jelenlegi 0 százalékos szinthez képest. Draghi szavai azonban arra utalnak, hogy valamilyen - az olasz és spanyol régiót célzó - likviditásbővítésre, illetve egyéb fókuszált döntésekre sort kerít majd a jegybank (ez felfelé tolná az EUR/USD kurzusát).
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 27. 15:00, hétfő | Külföld
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
2026. Április 26. 12:00, vasárnap | Külföld
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
2026. Április 25. 15:00, szombat | Külföld
Iráni konfliktus - Amerikai őrizetben marad a két lefoglalt iráni olajszállító tanker
Amerikai őrizetben marad a héten az Indiai-óceánon lefoglalt két iráni olajszállító tanker és legénysége - közölte az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnöke pénteken a Pentagon washingtoni sajtótájékoztatóján.
2026. Április 25. 12:00, szombat | Külföld
Ursula von der Leyen: a közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az EU számára
Az 54 napja tartó közel-keleti konfliktus már kézzelfogható gazdasági hatásokkal jár az Európai Unió számára - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.

