Hírek
2012. Október 30. 11:03, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Az LMP feljelentést tesz Orbán Viktor ellen
Az LMP beperli Orbán Viktort, miután a miniszterelnök a rendelkezésére álló 15 nap alatt nem adott választ a párt egyik hozzá intézett közérdekű adatkérésére – jelentette be keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Schiffer András képviselő. Az LMP közérdekű adattal való visszaélés miatt feljelentést is tesz a kormányfő ellen.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra: október 4-én jelentették be a kormány honlapján, hogy a lakosság tájékoztatása érdekében, előre nem látható okból és rendkívüli sürgősséggel médiakampányt kell indítani. A Miniszterelnökség emiatt módosította a közbeszerzési tervét és megrendelt egy kétszázmillió forintos médiakampányt.
Schiffer András elmondta, ezt követően közérdekű adatkéréssel fordult a miniszterelnökhöz, akitől azt akarta megtudni, hogy mi a médiakampány tárgya, illetve mi a rendkívüli sürgősség oka. Az ajánlattételi felhívás szövegéről, illetve az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplőkről is érdeklődött.
Hangsúlyozta, hogy közérdekű adatkérését október 5-én nyújtotta be, a törvény által válaszadásra biztosított 15 napos határidőt viszont az adatkezelő – aki az LMP szerint a miniszterelnök – nem tartotta be.
Schiffer András ezért még kedden beperli Orbán Viktort, mert ilyen esetekben a bíróság dönthet a közérdekű adat kiadásáról. Hozzátette, a bírósági kereset benyújtása mellett – közérdekű adattal való visszaélés miatt - feljelentést is tesznek a kormányfő ellen.
Az LMP feltételezi, hogy az IMF-kampányról van szó, de miután sem erre, sem a többi kérdésükre nem kaptak hivatalos választ, ezért ebben sem lehetnek biztosak – mondta a képviselő.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 24. 15:00, péntek | Belföld
A Wizz Air védve van a kerozinárak gyors változásával szemben
A Wizz Air védve van a kerozinárak gyors változásával szemben - közölte a légitársaság, miután egy versenytársának vezetője a Wizz Air várható próblémáiról beszélt a magas kerozinár és az ellátási problémák miatt.
2026. Április 24. 14:00, péntek | Belföld
Európai Ügyészség: készen állunk a magyar kollégákkal együtt dolgozni
Készen állunk a magyar kollégákkal együtt dolgozni - mondta Laura Kövesi, az Európai Ügyészség (EPPO) vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.
2026. Április 24. 12:00, péntek | Belföld
Magyar Péter: a Tisza-kormány megnyitja az ügynökaktákat
A Tisza-kormány megnyitja az ügynökaktákat - közölte a választáson nyertes párt miniszterelnöke csütörtökön a Facebookon.
2026. Április 24. 07:16, péntek | Belföld
Mol: megérkeztek az első kőolajszállítmányok a Barátság-vezetéken Magyarországra és Szlovákiába
Megérkeztek az első kőolajszállítmányok a Barátság-vezetéken Magyarországra és Szlovákiába - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.
