Hírek
2012. Július 16. 15:30, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Csődbe jutott Heves városa - Akár 1,5 milliárd is lehet a követelés
Akár 1,5 milliárd forint értékű követelést is benyújthatnak a hitelezők a Heves városa ellen megindult adósságrendezési eljárás során - tájékoztatta a település polgármestere hétfőn az MTI-t.
A független Csáki Zsigmond közölte, a szállítói tartozás 400 millió forint, illetve egymilliárd forintra rúghatnak a további követelések.
A város a következő időszakban csak a minimálisan kötelező szolgáltatásokat tudja biztosítani, olyan szinten, ami kijön az állami normatívából - tette hozzá.
Elmondta: a település gyakorlatilag a rendszerváltás óta forráshiánnyal működik és csupán az állam által biztosított, az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került településeknek járó, úgynevezett önhikiből tudták biztosítani a közszolgáltatásokat.
Csáki Zsigmond szerint ez vezetett oda, hogy a 2007-ben fejlesztési céllal kibocsátott kötvényekért kapott pénz egy részét kénytelenek voltak működtetésre felhasználni, miközben folyamatosan csökken az önhiki összege is; most pedig elfogyott a pénz.
A számlavezető pénzintézet is beszüntette a hitelezést, illetve inkasszót tett az önkormányzati számlára a közétkeztetést szolgáltató cég is. Az önkormányzat ebben a helyzetben saját maga kérte az adósságrendezés elrendelését a bíróságtól.
Hangsúlyozta, hogy az erősen korlátozott adóbevételekkel rendelkező város évente 400 millió forinttal pótolja ki a közoktatási normatívát, kistérségi központi orvosi ügyeletet, zeneiskolát működtet, illetve fenntartja az Eötvös József középiskolát, amelybe 40 településről érkeznek a diákok.
Mindez nem folytatható a jelenlegi keretek között - fűzte hozzá.
A jogszabályok szerint, most egy adósságrendezési bizottság felállítása következik, amelyben helyet kap a bíróság által az eljárás lefolytatására kijelölt Kelet-Holding Zrt. pénzügyi gondnoka.
Ezt követően, 30 napon belül kell elkészíteni a város válságköltségvetését - mondta Csáki Zsigmond.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 26. 11:00, vasárnap | Belföld
Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. Április 26. 10:00, vasárnap | Belföld
Kapitány István: szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, megteremtjük a piac bizalmát
Szakítunk a felelőtlenül tervezett és átláthatatlan költségvetésekkel, és megteremtjük a piac bizalmát - írta a leendő gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebookon.
2026. Április 26. 08:23, vasárnap | Belföld
Meteorológia: az erős, viharos szél felkavarhatja a port
Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. Április 26. 08:21, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése
Miközben Orbán Viktor menekül a felelősségvállalás elől, a háttérben zajlik az ország elhagyásának előkészítése és a lopott vagyonok kimenekítése

