Hírek
2017. Május 24. 17:45, szerda | Sport
Ezüstérem a szeghalmi autocross OB-n
Magyar Autocross Országos Bajnokság
Palotás Péter - Mitsubishi Colt EVO
Szeghalom - 2017.05.20-21.
Levianus Motorsport
Péter a hétvégén a Magyar Autocross Országos Bajnokság nyitó futamán vett részt a Levianus Motorsport versenyzőjeként. A versenyt a szeghalmi autocross pályán rendezték meg.
A pilóta beszámolóját olvashatják a Mitsubishi Colt EVO üléséből nézve, hogy miként sikerült teljesíteni neki a versenyt.
Palotás Péter:
Izgalommal és nagy lendülettel érkeztem meg Szeghalomra, hogy a Colt EVO üléséből tapasztaljam meg az idei első versenyt.
Sajnos nincsenek jó emlékeim erről a pályáról, mert tavaly az első versenyemen itt borultam fel, így igazából először magamat kellett legyőznöm. Megérkezéskor láttam, hogy hosszú napnak nézünk elébe mert nagyon sok versenyző jött el, de jó volt a szervezés és gördülékenyen mentek a futamok egymás után. Reggel, még a kissé szeles időben leadtuk a nevezést és megtörtént a gépátvétel is, gond nélkül. Innentől kezdve nyomon követtük az amatőr versenyzők futamait, és lélekben készültünk a TAX kategória megmérettetésére. Együtt indítottak minket a TAX1600-as kategóriával, így 5-en álltunk rajthoz.

- A napot szabadedzéssel és az időmérő futamokkal kezdtük, tavaly 50.620s volt a legjobb időt, idén pedig 42.156, több mint 8 másodpercet sikerült javítani. Ehhez nagy mértékben hozzájárul, hogy egy olyan jól és pontosan összeszerelt, erős autóban ültem - ezúton is köszönet a Levianus Motorsport csapatának - aminek igazából nem volt ellenfele a pályán a lóerők tekintetében. Nagyon sokat segített, hogy a csapat folyamatosan tartotta velem a kapcsolatot rádión, tájékoztatott a többi pilóta helyzetéről, és a pálya állapotáról.
- Az első előfutamot a 2. helyen sikerül befejezni, majd - mivel a TAX kategória előtt volt mindig locsolás - a 2. előfutamban többször lecsúsztam az ideális ívről a sáros részre, ami miatt nem végeztem az első között, de a 3. előfutamban is a 3. helyen sikerült zárnom.
- Összesítve az előfutamokon a 2. helyen végeztem, így a döntőben az első sorból sikerült rajtolnom. A döntő rajtot sikerült a legjobban elkapnom, amikor megmozdult alattam a több 500 lóerő a szívem a torkomban dobogott. Előttem Vörös László volt csak. Több körön keresztül próbáltam a nyomában maradni, de végül a 2. helyen sikerült célba érnem a döntőben. Ezt a helyezést magamban úgy értékeltem, hogy nagyon jó teljesítmény, tekintettel arra, hogy Szeghalomra elvárások nélkül érkeztünk, főleg azért, hogy élvezzük a hétvégét és gyűljenek a tapasztalatok, és a versenykilométerek.

- Büszkén álltam fel a dobogó második fokára, eddig ez volt a legjobb teljesítményem. Ezúton is köszönet a Levianus Motorsport minden tagjának, a kitartó munkáért, segítségét, biztatásért és lelkesedésért.
Partnereimnek köszönöm a segítséget: PLTS Ipari Kft., Zeusz Exhaust Kft.,
AT-LOC Hungária Kft.
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport
Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.

