Hírek
2012. Szeptember 13. 07:47, csütörtök |
Bulvár
Forrás: ujasz.com
Film készül Szikora Róbertről
4000 Szikora-dal lapul még a fiókban
2007-ben a huszonötödik jubileum kapcsán jelent meg az utolsó R-Go lemez. Szikora Róbert most a kerek évszám kapcsán árulta el a Star magazinnak, hogy mivel készül a rajongóknak.
– Gyakorlatilag elkészült az új nagylemez, amit jövőre szeretnék piacra dobni, hiszen az első koncertünket 1983-ban adtuk. 2013-ban ezért szeretnék egy lehetőleg ingyenes nagykoncertet is adni, hiszen az R-Go mindent a közönségének köszönhet, és itt az ideje meghálálni nekik. Ugyanakkor készül rólam egy egészestés film is, ami reményeim szerint a jubileumi évben mozikba is kerül. A forgatókönyvet már láttam és nagyon tetszik. A főszereplő kilétét még nem tudom, de a kiválasztásánál én magam is szeretnék ott lenni – kezdte a legendás énekes, aki máig igen termékeny dalszerző.
– Gyerekkorom óta írok dalokat. Három és négyszáz közé tehetőek azok, amelyeket publikáltam, de a fiókban lapul nagyjából tízszer ennyi. Ezek között persze akadnak olyanok, melyek csak foszlányok és befejezésre várnak. Ha jön a dallam, akkor felpattanok és lejátszom a zongorán – tette hozzá Szikora, aki azt is elárulta, hogy mi lesz a dalok sorsa mondjuk 30-40 év múlva.
– Fogalmam sincs! Nem tudom, ki fogja ezeket elénekelni, de tény, hogy számtalan olyan zenésznek jelennek meg albumai, akik már évtizedek óta nincsenek köztünk. Ami tény, hogy nem telik el úgy nap, hogy ne írnék valami kis szösszenetet.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Bulvár
Sziget - Újra lesz mínusz egyedik és nulladik nap
Mások mellett Skrillex, a Bring Me The Horizon, a Florence + The Machine, Zara Larsson és Lewis Capaldi is fellép az idei Sziget fesztiválon.
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 27. 07:40, hétfő | Bulvár
A Guardian értesülése szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják
2026. Április 24. 17:00, péntek | Bulvár
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez a tervek szerint mintegy háromszáz cukrászda és fagylaltozó csatlakozik országszerte.

