Hírek
2012. Július 19. 21:37, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: MTI
Gránátot találtak Székesfehérváron - Tíz köbméternyi homok alatt robbantják fel
Tíz köbméternyi homok alatt, a helyszínen robbantják fel azt az aknavető gránátot, amelyet földmunkák közben találtak csütörtökön Székesfehérváron; estére 150 méter sugarú körben kiürítették a környéket, majd a lakókat a Videoton Oktatási Központba szállították.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) korábban az MTI-vel azt közölte: egy 82 milliméter átmérőjű, második világháborús szovjet gránátot találtak a Késmárki utca és a Fiskális utca kereszteződésében, csatornázási munkák során.
Hozzátették, hogy a gránát gyújtószerkezete megsérült, ezért nem lehet elszállítani, hanem a helyszínen kell megsemmisíteniük a tűzszerészeknek.
Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: 34 lakóházat és 3 intézményt kellett kiüríteni a székesfehérvári Fiskális úton; lakóházakból, egy gyógyszertárból, egy orvosi rendelőből és egy postáról kellett biztonságos helyre távozniuk az embereknek. A lakását 64 embernek kellett elhagynia, köztük négy mozgáskorlátozott lakónak, nekik a mentők segítettek.
A szóvivő később arról számolt be, hogy tíz köbméternyi homokréteg alatt semmisítik meg az aknavető gránátot.
Mivel a homok megérkezése és a robbanótest megsemmisítése hosszabb időt vehet igénybe, a környéken kiürített épületek lakóit a katasztrófavédelem kisbuszaival a Videoton Oktatási Központba szállították, ahol szendvicset és ásványvizet kaptak, és ott várják be, amíg biztonságosan hazatérhetnek - tette hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
2026. Április 14. 14:00, kedd | Kék hírek
A bíróság letartóztatta a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfit
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.

