Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2021. Október 05. 05:00, kedd | Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay

Idén már több tucatnyian haltak meg lakástűzben

Idén már több tucatnyian haltak meg lakástűzben

Idén már 48 ember vesztette életét lakástűzben, az elmúlt negyedévben hatan - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Mukics Dániel hozzátette: idén 422 ember életét mentették meg, és 413-an szereztek kisebb-nagyobb sérüléseket, többségük füstmérgezés miatt.

A katasztrófavédelem összesítése szerint az év harmadik negyedévében kevesebb lakástűz volt, mint az elsőben és a másodikban. Az év első kilenc hónapjában 5176 otthonban csaptak fel lángok. Csaknem 70 ezer négyzetméternyi otthon égett le, akkora terület, mint az egyik legnagyobb budapesti pláza - jegyezte meg a szóvivő.

A legtöbb lakástűz Pest megyében és Budapesten volt, de sokszor hívták a tűzoltókat Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Somogy megyében is - tette hozzá.

Mukics Dániel kitért arra is, hogy idén 237 lakástűz után indítottak tűzvizsgálatot. Ennek eredményei alapján a leggyakrabban nyílt láng használata, dohányzás, elektromos meghibásodás vagy a fűtési rendszer hibái vezettek tűzhöz. 689 lakástűz a kéményben keletkezett, ami azt jelzi, hogy nem mindenki él az ingyenes kéményseprés lehetőségével.

A szóvivő felhívta a figyelmet arra is, hogy az 5176 tűzzel érintett otthon közül mindössze hétben volt füstérzékelő. Márpedig, ahol volt ilyen, még sérülés sem történt, és a tűz is sokkal kisebb volt - írta.

Szén-monoxid miatt idén szeptember végéig 697-szer riasztották a tűzoltókat. Ezek során 161-en szenvedtek valamilyen fokú mérgezést, 14-en pedig életüket vesztették a mérgező gáz miatt - olvasható a közleményben.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink

2024. Május 08. 10:16, szerda | Belföld

Zuhanórepülésben az ipari termelés

KSH: márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.

2024. Május 08. 07:45, szerda | Belföld

OH: nem volt hibás a matematikaérettségi feladatlapja

Nem tartalmazott hibát a matematikaérettségi feladatlapja - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-t.