Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2019. Március 01. 13:02, péntek | Belföld
Forrás: mti/ MTI/Bodnár Boglárka

Ismét felmentették a felesége feldarabolásával vádolt hentest

Ismét felmentették a felesége feldarabolásával vádolt hentest

Bizonyítottság hiányában ismét felmentette a Tatabányai Törvényszék pénteken azt a darnózseli férfit, akit azzal vádoltak, hogy megölte feleségét,

A Tatabányai Törvényszék először 2016 decemberében mentette fel N. Jánost, akkor is bizonyítottság hiányában. A gyanúsított 29 hónapi előzetes letartóztatás után szabadlábra került. A 13 millió forintos bűnügyi költség az állam terhe maradt.

A Győri Ítélőtábla a felmentő ítéletet megalapozatlanság és az indoklás hiánya miatt hatályon kívül helyezte, és új eljárás lefolytatására kötelezte a Tatabányai Törvényszéket.

Szabó Ferenc bíró a nem jogerős elsőfokú ítélet indokolásában azt mondta, nincs bizonyíték az emberölésre; nem derült ki, hogy a sértett mikor és hogyan vesztette életét. Bebizonyosodott ugyanakkor, hogy N. János kétszer nem mondott igazat – tette hozzá. Valótlanul állította, hogy a gyilkosság időpontjában a testvérénél volt, és az sem volt igaz, hogy nem járt azon a réten, ahol a felesége maradványait megtalálták. A törvényszék bizonyítottnak látta, hogy az anyagmaradványokat a férj szórta ki, a telefonok cellainformációi pedig igazolták, hogy a férfi és a nő egy helyen tartózkodott.

Szabó Ferenc kiemelte: a történet kezdő- és végpontja igazolt, de semmi nem bizonyítja, hogy a vádlott megölte az asszonyt, nem derítették fel a halál idejét és okát sem. Az nem tekinthető bizonyítéknak – folytatta –, hogy a vádlottnak lett volna indoka a felesége halálát kívánni.

Az ügyész kérdésére válaszolva a bíró azt mondta, a vádlott közreműködött a sértett testének megsemmisítésében és maradványainak szétszórásában, de ez önmagában az emberölés vádját nem alapozza meg.

A vád szerint a gyanúsított még 2011-ben rajtakapta feleségét a szeretőjével. Ezután az asszony válópert kezdeményezett, elköltözött otthonról, de hiányoztak a gyermekei, és bejelentette, hogy visszaköltözik.

Az ügyész szerint az emberölés kiváltó oka az volt, hogy N. János nem akarta a feleségét újból a házukban látni.

N. János minden lehetséges alkalommal tagadta az emberölés elkövetését, az utolsó szó jogán is azt mondta, hogy nem követett el bűncselekményt.

Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, az ügyész a döntés megalapozatlansága miatt, bűnösség megállapítása érdekében fellebbezett.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld

Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban

Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.