Hírek
2012. Július 17. 05:00, kedd |
Kék hírek
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Központi bűnjelraktár alakul
Központi bűnjelraktárak létrehozását tervezi a Belügyminisztérium, mert mint a névtelenséget kérő forrás fogalmazott: a tárca vezetése bele se mer gondolni, hány nyomozás végződik eredménytelenül pusztán azért, mert elvesztek, megrongálódtak vagy megsemmisültek fontos – olykor perdöntő – bizonyítékok.
A többévi körözés után, 2009-ben Prágában elfogott Jozef Rohácot azzal gyanúsították, hogy még 1997-ben bombamerényletet kísérelt meg Seres Zoltán ellen - nyitja cikkét a Népszabadság. A vállalkozó autójának alvázára erősített pokolgép azonban leesett, amikor Seres Bentley-je elindult. A merénylők nem merték magukkal vinni a bombát, ezért egy bokor tövébe dobták, a rendőrség ott találta meg.
A robbanóanyagot a rendőrség a szakértői vizsgálat után megsemmisítette, a pokolgép egyéb darabjai pedig egy fiókba kerültek, majd egy nyomozó hazavitte. Tizenkét évvel később, amikor Rohácot az ügyben bíróság elé állították, csodával határos módon kerültek elő a fontos bizonyíték még megmaradt darabjai. Ha nem kerültek volna elő, Rohácot valószínűleg még a robbanóanyaggal visszaélés vádjában sem mondhatta volna ki bűnösnek a bíróság. (Az emberölés kísérletének vádja alól így is felmentették, mert nem találtak olyan tanút, aki látta volna Rohácot a bűntett helyszínén.)
Jelenleg, kis túlzással, a bűnjeleket mindenki ott tárolja, ahol tudja. Van, ahol külön raktár van e célra, jellemzőbb azonban, hogy a nyomozók a szakértőktől visszakapott bizonyítékokat oda teszik, ahol éppen helyet találnak nekik. Még ahol van mód és lehetőség a raktározásukra, többnyire ott is „másodlagos kérdés”, hogy milyen körülmények közé kerülnek. Nemegyszer előfordult, hogy a raktárban szakszerűtlen tárolás miatt a bizonyíték tönkrement.
Több mint felelőtlenség ez egy olyan világban, ahol a bűncselekmények bizonyításában a tárgyi bizonyítékok szerepe és jelentősége egyre inkább felértékelődik. Hiszen a tanú tévedhet, a tettes hazudhat, egy kilőtt golyó, egy ujjnyomot hordozó balta azonban nem. Ezt minden NCIS-néző tudja. Csakhogy a szabályos és szakszerű bűnjelkezelés pénzbe kerül, nem is kevésbe. Bűnjelraktárként egy olyan helyiséget kellene kialakítani, ahol bármilyen tárgy eltartható lenne, és a számítógépes nyilvántartásnak köszönhetően meg is lehet találni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
2026. Április 14. 14:00, kedd | Kék hírek
A bíróság letartóztatta a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfit
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.

