Hírek
2014. Szeptember 18. 09:57, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Labdarúgó NB I - Újpest-Ferencváros rangadó részben vendégszurkolók nélkül - ELŐZETES
A vasárnapi Újpest-Ferencváros rangadó a slágerpárosítása az OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának.
A két csapat a 215. egymás elleni bajnoki összecsapására készül, az örökmérleg szerint eddig 97 FTC-győzelem és 57 döntetlen mellett 60 újpesti siker született. Az előző szezonban a párharc mindkét felvonását a zöld-fehérek nyerték, ősszel több mint 22 ezer néző előtt a Puskás Ferenc Stadionban (3-1), majd a tavaszi visszavágón, a Szusza Ferenc Stadionban (1-2) is begyűjtötték a három pontot. Utóbbi sikerrel 14 éves sorozatot szakított meg a Ferencváros, ugyanis 2000 után először nyert a lila-fehérek pályáján. Ezúttal is esélyesebbnek számít a második helyen álló FTC csatárgondokkal küzdő ellenfelénél.
A vasárnapi találkozóról a vendég szektorból hiányoznak majd a Ferencváros szervezett szurkolói csoportjai, amelyek a mérkőzés idejére a Groupama Aréna előtti területre, a Sas-szobor köré demonstrációt és közös meccsnézést hirdettek meg. A magukat a stadionon kívülre szorultakként aposztrofált csoportok - amelyek nem értenek egyet a vénaszkenneres regisztrációval, illetve általában a klubkártyarendszerrel - akciójukkal azt szeretnék a futballvezetők tudomására hozni, hogy "szurkolók nélkül mit sem ér az egész körítés".
A listavezető Videotonnak szintén nélkülöznie kell legkitartóbb drukkereit, a Red Blue Devils elnevezésű ultracsoport ugyanis jelezte, nem ért egyet a Magyar Labdarúgó Szövetség által bevezetett szurkolói kártya használatával és "nem vesz részt olyan mérkőzésen, ahol kötelező a szurkolói kártya". A százszázalékos székesfehérváriak Szombathelyen a Haladás vendégeként lépnek pályára szombaton.
A harmadik helyen álló MTK az újonc, még nyeretlen Dunaújvárost fogadja ugyancsak szombaton, míg a címvédő, jelenleg nyolcadik Debrecen a Kecskemét ellen, hazai pályán kezdheti meg a felzárkózást vasárnap.
Az OTP Bank Liga 8. fordulójának programja:
péntek:
PMFC-Matias - MVM-Paks 19.00, v.: Solymosi
szombat:
Nyíregyháza Spartacus-Győri ETO FC 14.30, v.: Vad II.
Diósgyőri VTK-Budapest Honvéd 16.30, v.: Szabó Zs.
MTK Budapest-Dunaújváros Pase 18.30, v.: Kassai
Szombathelyi Haladás-Videoton FC 18.30, v.: Andó-Szabó
Puskás Akadémia-Lombard Pápa Termál FC 20.30, v.: Erdős
vasárnap:
Újpest FC-Ferencváros 16.30, v.: Farkas
DVSC-TEVA - Kecskeméti TE 18.30, v.: Bognár

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 12:00, kedd | Sport
Magyar-kazah - Nagy potenciállal rendelkező fiatalok lépnek pályára a kazahok ellen
Az a prioritás, hogy a finnekkel szembeni meccs utolsó 20 percében történtek ne ismétlődjenek meg kedden a kazahok elleni mérkőzésen
2026. Június 08. 12:00, hétfő | Sport
Magyar-kazah - Sallai és Kerkez sem léphet pályára Debrecenben
Sallai Roland és Kerkez Milos sem léphet pályára a magyar labdarúgó-válogatottban kedden a kazah csapat elleni felkészülési mérkőzésen Debrecenben.
2026. Június 08. 07:09, hétfő | Sport
Női kézilabda BL - A Győr legyőzésével első sikerét aratta a Metz
Albek Anna és Vámos Petra csapata, a francia Metz HB nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután története első fináléjában Budapesten vasárnap 31-29-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC együttesét.
2026. Június 07. 12:00, vasárnap | Sport
Premier League - Szoboszlaié a szezon legszebb gólja a Liverpoolnál
Szoboszlai Dominik Arsenalnak lőtt szabadrúgásgólját választották a szezon legszebb találatának a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói.

