Hírek
2012. Augusztus 19. 05:00, vasárnap |
Bulvár
Forrás: storyonline.hu
Lánya miatt iszik a sztár
Bobby Brown nem tudja túltenni magát rajta, hogy lánya nem áll szóba vele, ezért nyúlt újfent a pohár után.
Amikor a napokban kiderült, hogy Bobby Brown megint elvonón van, úgy tűnt, nem vette figyelmeztető jelnek, ami Whitney Houstonnal történt. Ám az önpusztításának elég sok köze van volt neje halálához. Az énekest rettenetesen megviselte a díva tragédiája, és az, hogy ezért őt okolják. A legfőbb ok viszont az alkoholizmusa mögött, közös lányuk. Bobbi Kristina ugyanis egyáltalán nem áll vele szóba anyja halála óta. Még annyira sem, hogy a haragja forrását elárulja. Még Bobby júniusi lagziját is kihagyta. Ez pedig teljesen összetörte lelkileg Brown-t, és az alkoholban próbált kiutat találni.
Ám jelenlegi felesége szerint időközben rájött, hogy ezzel csak tönkreteszi magát, és ezért vonult be a rehabra, és rendkívül komolyan veszi a háromhetes kezelést. Bár az elhatározásában sokat segített a bírói határozat is, amit azután kapott, hogy ittas vezetésen érték nemrég. Az ultimátum kimondta, hogy vagy elvonóra megy, vagy börtönbe. Az utóbbit meg elég kevesen választották volna.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 27. 07:40, hétfő | Bulvár
A Guardian értesülése szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják
2026. Április 24. 17:00, péntek | Bulvár
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez a tervek szerint mintegy háromszáz cukrászda és fagylaltozó csatlakozik országszerte.

