Városlista
2026. április 28, kedd - Valéria

Hírek

2012. Július 31. 12:50, kedd | Sport

London 2012 - Gyurta a legjobb idővel elődöntős 200 m mellen, Molnár huszadik - FRISSÍTETT (új: nyilatkozat)

London 2012 - Gyurta a legjobb idővel elődöntős 200 m mellen, Molnár huszadik - FRISSÍTETT (új: nyilatkozat)

London, 2012. július 31., kedd (MTI) - Gyurta Dániel a legjobb idővel jutott a 200 méteres mellúszás elődöntőjébe a londoni olimpián, Molnár Ákos pedig a 20. helyen zárt.

A 100-on negyedik Gyurta, a szám kétszeres világbajnoka a harmadik futamban indult, és rendkívül magabiztos versenyzéssel, végig vezetve 2:08.71-es idővel diadalmaskodott.
"Nagyon jólesett az úszás, 2:09 körüli időre számítottam, még ennél is jobb lett - nyilatkozott az MTI-nek Gyurta. - Főleg saját magamnak kellett a futamgyőzelem, s minden úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Rendben volt az erőbeosztásom is, a végén tudatosan vettem vissza a temóból. Este szeretnék egyéni csúcsot úszni."
Ezt követően Molnár Ákos lépett rajtkőre, s 2:12.41 perccel hetedik lett.
Gyurta legnagyobb ellenfele, a címvédő japán Kitadzsima Koszuke 2:09.43-as idővel került az elődöntőbe, amelyet magyar idő szerint 21:20-kor rendeznek.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 27. 13:00, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Paks legyőzésével életben tartotta címvédésről szőtt álmait a Ferencváros

A címvédő Ferencváros 2-0-ra legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó Fizz Liga 31. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén.

2026. Április 23. 06:52, csütörtök | Sport

MOL Magyar Kupa - Tizenegyesekkel a Ferencváros jutott a döntőbe

A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a Győrt szerda este a labdarúgó MOL Magyar Kupa elődöntőjében.

2026. Április 20. 20:08, hétfő | Sport

Gokart - Nagy Ádám: Bronzérem a szezonnyitón

Egy harmadik hellyel kezdte Nagy Ádám a 2026-os gokartszezont.

2026. Április 20. 11:00, hétfő | Sport

Bundesliga - Harmincötödször bajnok a Bayern München

A címvédő Bayern München 4-2-re legyőzte hazai pályán a VfB Stuttgartot vasárnap délután a német labdarúgó Bundesliga 30. fordulójában, és ezzel megszerezte 35. bajnoki aranyérmét.