Hírek
2012. Augusztus 29. 19:28, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Már novemberben több pénzt kaphatnak az alapellátásban dolgozók
A Medicalonline egészségügyi portál értesülései szerint már novembertől több pénzt kaphatnak az alapellátásban dolgozók, egy praxis átlagosan havi 70-80 ezer forint többletbevételhez juthat.
A portál úgy tudja, hogy a szerdai kormányülésen jóváhagyták az Emberi Erőforrások Minisztériumának azt az elképzelését, amely szerint az év utolsó két hónapjában már emelt összegű finanszírozást kapjanak a felnőtt- és gyermek-háziorvosok, a védőnők és a területi ellátási kötelezettségű fogorvosi praxisok is. A Medicalonline értesülései szerint 14 százalékkal emelkedik az alapellátásban dolgozók - a bejelentkezett biztosítottak után járó - úgynevezett kártyapénze.
Giró-Szász András kormányszóvivő és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a témában csütörtök délelőtt közös sajtótájékoztatót tart.
A Medicalonline szerdai cikkében kifejtette: jelenleg egy átlagos praxis finanszírozása havonta bruttó 750-850 ezer forint között változik, ebből fizetik a körzet ellátásához szükséges költségeket, valamint az orvos és a nővér(ek) bérét is. A praxis bevételének kétharmadát a kártyapénz teszi ki, ennek összege, pont-forint értéke pillanatnyilag 161-162 forint.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a kártyapénzre havonta csaknem 3,5 milliárd forintot fizet ki a szolgáltatóknak. A 14 százalékos emeléshez havonta mintegy 485,6 millió forint szükséges, így az 1 pontra jutó forintérték megközelítheti a 185-186 forintot. Az emelés alapján egy praxis átlagosan havi 70-80 ezer forint többletbevételben részesülhet. Ennek fedezetéhez az idén csaknem egymilliárd forintra lesz szükség, jövőre pedig 5 milliárd 800 millió forinttal emelkedik az alapellátási kassza összege.
A védőnői szolgáltatók a kormány döntése nyomán havonta 25 ezer forinttal több bevételre számíthatnak. Ez idén 257 millió, jövőre pedig 1,5 milliárd többletköltséget jelent a büdzsének - írta a portál.
Emelkedhet a területi ellátási kötelezettségű fogászati praxisok bevétele is novemberben. Mint az egészségügyi portál írta, jelenleg egy átlagos fogászati praxist üzemeltető orvosnak mintegy 600 ezer forintnyi finanszírozásból kell biztosítania a fogorvos és az asszisztens bére mellett a működési kiadásokat, így az ellátás nyújtásához szükséges fogászati anyagok költségeit is. Az emelés alapján az alapellátást nyújtó fogászati szolgáltatók díjazása havonta átlagosan csaknem 30 ezer forinttal, míg a szakellátások finanszírozására 5-10 ezer forinttal fordítanak többet. Emelkedik a fogorvosi praxisok ügyeleti finanszírozása is, a fix összegű díjak is 14 százalékkal lesznek magasabbak novembertől - olvasható a cikkben.
Márciusban Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter, Szócska Miklós és Giró-Szász András közös sajtótájékoztatón jelentette be a kormány döntését, miszerint az egészségügyi ágazatban mintegy 90 ezer dolgozó alapbérét emelik meg az idén.
Az Országgyűlés június 18-án fogadta el azt az egészségügyi salátatörvényt, amelynek legfőbb elemeként rögzítik a dolgozók visszamenőleges, illetve beépülő béremelését.
Az egészségügyi béremelés megvalósulását szinte mindenki üdvözölte, de többen nehezményezték, hogy az emelés nem érintett mindenkit. Szócska Miklós többször is elmondta, hogy a bérrendezés következő lépcsőjében a háziorvosok, a gyermek-háziorvosok, a területi ellátásra kötelezett fogorvosok és védőnők kerülnek sorra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
