Hírek
2012. December 06. 05:00, csütörtök |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Megnyílt az első magyar kereskedőház Azerbajdzsánban
A kereskedőházi rendszerrel a kormánynak az a célja, hogy a magas növekedést produkáló keleti gazdaságok piacain segítse azokat a magyar kis- és középvállalkozásokat (kkv), amelyek versenyképes termékekkel és szolgáltatásokkal tudnak megjelenni a külpiacokon - mondta Bakuból telefonon az MTI-nek a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, aki megnyitotta a Széchenyi Bank szerepvállalásával létrejött kereskedőházat.
Szijjártó Péter elmondta, jövőre már állami kereskedőházak is nyílhatnak. Így Kínában, Oroszországban, Szaúd-Arábiában, Kazahsztánban és Üzbegisztánban, 2014-ben pedig Dél-Amerikában, Vietnámban, Egyiptomban és az észak-afrikai, Magreb-országokban jönnek létre ilyen intézmények - közölte.
Kifejtette: a kabinet gazdaságpolitikájának fontos elemei közé tartozik a kis- és középvállalkozások (kkv) támogatása és a keleti nyitás politikájának sikeressége, valamint az, hogy Magyarország termelőközponttá váljon. E három cél 'egybeforrását testesítik meg a kereskedőházak' - fogalmazott az államtitkár.
Jelenleg 2500-3000 olyan magyar kkv működik, amely exportképes termékeket, szolgáltatásokat tud előállítani, és tud érvényesülni a külpiacokon állami segítséggel. A kormány ezeket szeretné segíteni a kereskedőházi rendszerrel, továbbá törekszik arra, hogy az elkövetkező időszakban még több ilyen cég legyen Magyarországon - mondta.
Megjegyezte, hogy ma a kkv-k foglalkoztatják a magánszféra alkalmazottainak háromnegyedét, a magyar exportteljesítményből azonban csak 20 százalékban veszik ki részüket. Ezért ezen a területen a magyar gazdaságnak óriási növekedési lehetőségei vannak - mutatott rá Szijjártó Péter.
A külügyi és külgazdasági államtitkár Bakuban megbeszélést folytatott Abid Sharifov miniszterelnök-helyettessel és Shahin Mustafayev gazdaságfejlesztési miniszterrel is. A tárgyalásokon a legfontosabb kérdés egy közvetlen Wizz Air-járat indítása volt a magyar és az azeri főváros között, amiről zajlanak a jogszabályi és a gazdasági egyeztetések.
Tárgyaltak továbbá magyar vasútfejlesztési szerepvállalás lehetőségéről, valamint szóba került - folytatta -, hogy 2013 első negyedévében a gyógyszeripari együttműködés kiaknázása érdekében egészségipari befektetői fórumot tartanak Budapesten.
Szijjártó Péter elmondta: a megbeszéléseken emellett világossá tette tárgyalópartnerei számára, hogy Magyarország érdekelt abban, hogy a Nabucco West versenyképes ajánlatot tudjon adni az azeri gáz Európába szállítására.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.