Hírek
2011. December 03. 20:32, szombat | Kék hírek
Rendőrségi hírek 2011. november 30.
Kedden délelőtt közlekedett egy asszony az általa vezetett, Opel típusú személygépkocsival a 7405-ös úton Becsvölgye felől Kislengyel felé. A Zrínyi út lakott területen kívüli részén egy balra ívelő kanyarban a vizes, párás úttest
Kedden délelőtt közlekedett egy asszony az általa vezetett, Honda típusú személygépkocsival a zalaegerszegi Wlassics úton a Baross út felé. A Baross út kereszteződéséhez érve a kihelyezett "Elsőbbségadás kötelező!" jelzőtábla utasítása ellenére nem biztosított elsőbbséget egy neki jobbról érkező kerékpárosnak és összeütköztek. A baleset következtében a kerékpáros férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
Kedden este az egyik nagykanizsai áruház biztonsági őre kért rendőri segítséget, mert tetten értek két férfit, akik kozmetikai és számítástechnikai termékeket próbáltak meg eltulajdonítani úgy, hogy az azokon lévő áruvédelmi eszközt megrongálták, majd eltávolították.
A rendőrök a két férfit előállították a Rendőrkapitányságra, ahol ellenük lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
Kedden délután jelentkezett belépésre a letenyei közúti határátkelőhelyen egy horvát állampolgár, akinek ellenőrzésekor kiderült, hogy hat hónapon belül három hónapot meghaladóan tartózkodott schengeni területeken, ezért a határrendészek visszairányították a Horvát Köztársaság területére.
A keszthelyi rendőrjárőrök kedden délelőtt a helyi Deák Ferenc utcában ellenőrzés alá vontak egy tizenhét éves lányt, akiről kiderült, hogy eltűnés miatt körözik. A rendőrök átadták kollégiuma igazgatójának.
Zala Megyei Rendőr-főkapitányság
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek
Nagy fogás
Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.
2026. Március 11. 11:00, szerda | Kék hírek
A filmre vett betörés
Akaratán kívül lett egy film főszereplője az a fiatalember, aki egy nagykanizsai élelmiszerboltba tört be február végén. Egy közel lakó nő ugyanis nemcsak észrevette és szólt a rendőröknek, de a telefonjával filmre is vette.
2026. Február 25. 15:00, szerda | Kék hírek
Bilincsben a rablóbanda tagjai
A ceglédi rendőrök elfogták azt a két férfit, akik erőszakkal érvényesítették a pénzügyi érdekeiket.
2026. Február 18. 16:00, szerda | Kék hírek
Felszámolták a budakeszi droglabort
Magyar–lengyel nyomozók együtt csaptak le arra a kábítószert előállító csapatra, akik a budapesti éjszakában árusították illegális szereiket.
