Városlista
2026. május 3, vasárnap - Tímea

Hírek

2012. Szeptember 28. 05:00, péntek | Kék hírek
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Teljesen átalakul a BRFK

Teljesen átalakul a BRFK

Új típusú irányítási rendszert vezetnek be novembertől a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK), ennek érdekében jelentős átszervezés lesz: több osztály megszűnik, illetve többet összevonnak, közel 800 rendőrt kerületi kapitányságokra vezényelnek át a Teve utcából.

Két éve tervezik
Tóth Tamás budapesti rendőrfőkapitány az általa irányított szervezetnél történő átalakításokat megerősítve az MTI-nek csütörtökön elmondta: a tervezett átszervezést hosszas előkészítés előzte meg. 'Tehát nem ad hoc jellegű gondolat, és nincs összefüggésben az utóbbi hónapokban kipattant korrupciós üggyel, amelyben magas beosztású, köztük BRFK-s rendőri vezetők is érintettek' - fogalmazott. Megemlítette, a rendőrség szervezeti átalakításáról Pintér Sándor belügyminiszter már 2010-ben és 2011-ben is beszélt. A lépésről idén január 10-én született döntés, a személyi változtatásokról pedig árpilis 13-án, egy országos parancsnoki értekezleten határoztak.

A változások előkészítéséről elmondta: a fővárosi szervezet teljes működését próbálták monitorozni, az eljárások számáról, hatékonyságáról, a súlyponti bűncselekmények felderítéséről felmérés készült, és ezek alapján tettek javaslatot a belügyminiszternek az átalakításról.

Így hatékonyabb
Az átalakításra Tóth Tamás szerint azért van szükség, hogy a büntetőeljárások gyorsabbak és eredményesebbek legyenek, megszüntessék az átfedéseket és a párhuzamosságokat, a felesleges tagoltságokat, az állampolgárok egy láthatóbb és gyorsabb reagálású rendőrséggel találkozzanak Az újabb központi szervek létrehozása helyett a már meglévő főosztályokat kívánják hatékonyabbá tenni, úgy - mondta -, hogy megerősítik a helyi szerveket, s ezért több száz rendőrt irányítanak át kerületi kapitányságokhoz november elsejétől.

Átalakul, nevében is megváltozik az eddigi gazdaságvédelmi főosztály, és a jövőben korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztályként működik majd. Az ide nem tartozó feladatkörök, mint például a betörés és zsebtolvajlás más egységhez kerülnek, és itt csak kizárólag kiemelt gazdasági bűnügyek felderítésén dolgoznak majd.

Egy kéz, egy főosztály
A bűnügyek esetében is megszüntetik a párhuzamosságokat: főosztályokat vonnak össze, az operatív munka egy kézbe, egy főosztályra kerül.A dandártábornok elmondta: átszervezik a központi közrendvédelmi állományt, több rendőrt vezényelnek az utcákra. Szeptember 10-e óta több a rendőr van reggel 6 és este 10 óra között a forgalmas fővárosi csomópontokon, például a Széll Kálmán téren, a Ferenciek terén, a Batthyány téren, a Határ úton és a Hősök terén.

Az új típusú vezetésirányítási rendszer keretében összehangolják a közterületi rendőrök munkáját valamennyi kerületi kapitánysággal, így minden szervvel egyeztetni fogják a rendőrségi egységek, járőrök közterületi szolgálatát.Létrehoznak egy gyors reagálású, megfelelő gépkocsiállománnyal rendelkező egységet, hogy nagyobb rendőri erőt igénylő esetekben a lehető legrövidebb időn belül, és a legnagyobb erővel tudjanak fellépni.

Jön a metrórendőrség
Megalakítják a metrórendőrséget is, amelynek feladata a tömegközlekedési hálózat felügyelete és a Budapesti Közlekedési Központ, valamint a közterület-felügyelettel való kapcsolattartás. A Keleti és Nyugati pályaudvarokon már egy-egy alosztály működik, de hamarosan a Déli pályaudvaron is felállítanak egy újabb alosztályt, s a három szervezet a vasútbiztonsági osztályhoz tartozik majd.Megerősítik az ellenőrzési szolgálatot is, így nem csak az állomány tagjait, hanem a vezetőket, a szervezeti irányítók tevékenységét is monitorozzák, így a főosztályvezetőket és a kapitányokat is ellenőrzik.

Nincs ok nemet mondani
Az átszervezés során érintett több száz rendőr mindegyikével még októberben egyeztetnek, és a személyi körülményeket is figyelembe véve irányítják át őket új munkakörükbe. A BRFK vezetése nem számít az átszervezés miatt lemorzsolódásra, leszerelésre, 'mert nincs olyan ok, hogy kollégáik az új munkakörre nemet mondjanak' - fogalmazott Tóth Tamás, aki rögzítette: mindenkinek van és lesz munkája, mindenkire számítanak, a munkabérét senkinek sem csökkentik. Tájékoztatása szerint vannak olyan kapitányságok, amelyeknek közrendvédelmi létszáma szinte megduplázódik.

A kerületi kapitányságok vagy a BRFK vezetői szintjén nem várható átszervezés, mindenki marad a helyén, mert a vezetőváltások az elmúlt időszakban már megtörténtek - közölte a budapesti rendőrfőkapitány, aki a Budapesti Rendőr-főkapitányságon tervezett szervezeti változásokról csütörtök délutáni állománygyűlésen ad tájékoztatást kollégáinak.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek

Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót

Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.

2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek

Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét

Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.

2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek

Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben

Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.

2026. Április 14. 14:00, kedd | Kék hírek

A bíróság letartóztatta a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfit

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.