Hírek
2023. Október 28. 07:50, szombat |
Bulvár
Forrás: MTI
Több mint 10 százalékkal nőtt egy év alatt az építőipari kontármunkák átlagos kára
Egy év alatt 82 235 forinttal, 820 236 forintra nőtt az építőipari kontármunkák átlagos kára, több mint 10 százalékkal emelkedett tavaly augusztushoz képest - közölte a Mapei Kft. legfrissebb kutatása alapján pénteken az MTI-vel.
Az idén augusztusban, 2000 ember bevonásával készített reprezentatív felmérésből az is kiderült, hogy kismértékben, de emelkedett a kontármunka-károsultak aránya is: 23 százalék volt idén az év nyolcadik hónapjában, a tavalyi 21 százalékkal szemben. A kutatás arra irányult, hogy megállapítsa, a megrendelők mennyire bíznak az építőipari szakemberekben, illetve arra, hogy a megrendelőknek mekkora kárt okozott a nem hozzáértő szakemberekkel végeztetett munka.
A közleményben Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője ismertette, a kontármunkák növekedése jelentős részben az áremelkedések hatásaival, valamint a beruházások számának csökkenésével magyarázható. A szakember szerint az emelkedő építési költségek és az általános gazdasági nehézségek hatására az építtetők alacsonyabb minőségű és árú anyagokkal, valamint alacsonyabb áron dolgozó szakemberek választásával igyekeztek csökkenteni a költségeiket, ami "megágyaz" a kontármunkának.
Régiós összehasonlításban megállapították, hogy idén Észak-Magyarországon volt a legalacsonyabb a kontármunkák átlagos kára, 413 ezer forint. Ennek majdnem háromszorosa, 1,2 millió forint lett a Dél-Alföldön.
A felmérésben arra is rámutattak, hogy jelentősen csökkent az építőipari szakemberek iránti bizalom. Az Építőipari Bizalmi Index országos átlaga augusztusban 3,35 pont volt az adható 5-ből, az egy évvel ezelőtti 3,6 ponthoz képest.
A területi adatok szerint a legmagasabb a bizalom Heves, Békés, Tolna és Veszprém vármegyékben. A legalacsonyabb Jász-Nagykun-Szolnok, Győr-Moson-Sopron, Nógrád vármegyékben és Budapesten.
Markovich Béla a közleményben jelezte, hogy nem a szakemberek lettek rosszabbak, hanem az árak emelkedése, a szakemberhiány, az infláció, a magas hitelkamatok miatt büntették a korábbinál több negatív értékeléssel a szakembereket.
Hozzátették, a szakmákat tekintve a legalacsonyabb (2,91 pont) az ács szakma bizalmi indexe. A bizalom alakulására bizonyára kihatott a fa árának jelentős drágulása. Miközben a legmagasabb, 3,97 pontos, jó értékelést a víz- és gázvezeték-szerelők kapták. Ezt követte a gépészek és a villanyszerelők értékelése, 3,96 ponttal holtversenyben.
A Mapei Kft. az építőipari segédanyaggyártás és -forgalmazás egyik legjelentősebb piaci szereplője Magyarországon. A cég 1991-ben jött létre az osztrák Mapei GmbH alapításában, a Mapei S.p.A. leányvállalataként. A vállalat 226 embert foglalkoztat.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Mapei Kft. árbevétele 2022-ben 34,21 milliárd forintot tett ki, míg egy évvel korábban 28,13 milliárd forint volt. A társaság 2022-ben 2,81 milliárd forint nyereséggel zárt, 2021-ben 2,78 milliárd forint volt az adózott eredménye.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Augusztus 30. 09:00, vasárnap | Bulvár
Ötvenezer doboz sört loptak el Kaliforniában
Ötvenezer doboz sört loptak el egy elosztóközpontból az Egyesült Államokban, Kaliforniában – derül ki a megkárosított cég felhívásából.
2026. Augusztus 27. 17:00, csütörtök | Bulvár
Több mint húszezer ember vívott paradicsomcsatát a spanyolországi Bunolban
Több mint húszezer ember vett részt az immár 79. alkalommal megrendezett Tomatina paradicsomcsatán a spanyolországi Bunolban szerdán.
2026. Augusztus 24. 16:00, hétfő | Bulvár
Három napon át tölt meg progresszív kultúrával egy ipari területet az Inota Fesztivál
Három napon át tölt meg progresszív kultúrával egy ipari területet az Inota Fesztivál, amely csütörtökön kezdődik a Várpalota-Inota melletti hűtőtornyoknál.
2026. Augusztus 16. 16:00, vasárnap | Bulvár
Negyvenéves jubileumát ünnepli idén a Sitkei Rockfesztivál
Negyvenéves jubileumát ünnepli idén a Sitkei Rockfesztivál, amelyet augusztus 20. és 22. között rendeznek meg a Vas vármegyei településen, a kápolna melletti domboldalon

